A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krém. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krém. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. március 11., hétfő
Lanolinos-körömvirágos kézkrém
Ezt a nagyon-nagyon-nagyon zsíros, látványosan regeneráló, mégis jól (de nem túl gyorsan) beszívódó kézkrémet még a tél folyamán készítettem, a hideg időjárás és a gipsz, illetve fertőtlenítőszer által rendkívül igénybe vett, berepedezett, kipirosodott, száraz kezeinkre.
Eddig ez a legjobb kézkrémem, hála a nagy lanolintartalomnak, ami nélkül, bármekkora zsírtartalommal dolgoztam is, ennyire hatékony krémet nem sikerült készítenem. Nagyon jó, hogy ma már olyan biolanolin is kapható, amelyet kőolaj helyett növényi olajjal higítanak, és amely ellenőrzötten mentes mindenféle káros anyagtól.
Persze, nincs mindenkinek szüksége ennyire nagy zsírtartalmú krémre, például titkárnőknek nem ajánlom napközbeni használatra, mert egy idő eltelik, mire nem hagy ujjlenyomatot a papírokon :-) de tapasztalatból mondhatom, hogy kiválóan alkalmas kerámikusok és állatorvosok kezeire esténként, hogy reggel egészséges, komfortos kézbőrrel láthassanak újra munkához.
A recept egy nagy adagra szól, megtöltött egy 120 ml-es tégelyt:
I. fázis:
Körömvirágmacerátum 15 g
Cetilalkohol 3,9 g
Emulsan emulgátor 3 g
Méhviasz 1 g
Lanolin 9,2 g
II. fázis:
Kakaóvaj 6,5 g
III. fázis:
Desztillált víz 54 g
Glicerin 6,8 g
IV. fázis:
E vitamin 2 db 400 mg-os kapszula tartalma
Levendula illóolaj 15 csepp
Tejsav 3 csepp
Rokonsal tartósítószer 18 csepp
2012. december 10., hétfő
Bodzavirágos, tápláló, éjszakai arckrém érett, vízhiányos bőrre
Először illóolajat is terveztem tenni ebbe az arckrémbe, mégpedig két csepp rózsafát, mert a bodzavirághoz hasonlóan a rózsafa is kiváló hatóanyaga ennek a bőrtípusnak (amely lehet normál vagy szárazabb is, de mindenképpen már veszített a rugalmasságából és vízhiányos). De annyira csodálatosan érződik benne a bodzavirág illata, nem tolakodóan, csak enyhén, de ebben a nagy téli hidegben ez hihetetlenül kellemes élmény.
A bodzavirág párlatot még nyáron készítettem, ezzel a módszerrel.
I.fázis:
1 g jojobaolaj
1 g makadámiadió olaj
1 g szkvalen
0,5 g cetilalkohol
1,2 g Emulsan (emulgátor)
II. fázis:
1,5 g sheavaj
1,5 g szőlőmag olaj
III. fázis:
40 g bodzavirág párlat
IV. fázis:
2 db 400 mg-os E-vitamin kapszula tartalma
2 csepp tejsav
12 csepp Rokonsal tartósító
A bodzavirág párlatot még nyáron készítettem, ezzel a módszerrel.
I.fázis:
1 g jojobaolaj
1 g makadámiadió olaj
1 g szkvalen
0,5 g cetilalkohol
1,2 g Emulsan (emulgátor)
II. fázis:
1,5 g sheavaj
1,5 g szőlőmag olaj
III. fázis:
40 g bodzavirág párlat
IV. fázis:
2 db 400 mg-os E-vitamin kapszula tartalma
2 csepp tejsav
12 csepp Rokonsal tartósító
2012. május 2., szerda
Hogy ne égjünk le - egy jó fényvédő krém

Ennek a fizikai fényvédelmet biztosító krémnek receptjét a Cosmio-n olvastam, tavaly nyáron készítettem először, és remekül bevált, ezért szeretném itt is jó hírét kelteni.
Meg azért is, hogy olcsó és működő alternatívát mutassunk az általánosan használt fényvédő szerekre. Egyelőre kevesen tudnak arról, hogy a boltokban kapható fényvédőkrémek nagyobb részében súlyosan egészségkárosító alapanyagok vannak. És itt most nem a kőolajszármazékokra, szintetikus illatanyagokra és tartósítókra, és hasonlókra gondolok, bár "természetesen" ezek is benne vannak, ahogy az összes többi kozmetikumban is, hanem azokra, amiket kifejezetten fényvédelem céljából tesznek a készítményekbe.
Egyes források szerint a kémiai fényvédőszerek nagy részéről már húsz éve kiderült, hogy ugyan önmagukban nem túlságosan károsak, de UV sugárzás hatására rákkeltő vegyületekké alakulhatnak át. Tehát addig minden rendben, amíg nem éri nap a bekent bőrünket. Ezt azok a statisztikai adatok is alátámasztják, melyek szerint sokkal több a bőrrákosok aránya a fényvédőkrémeket használó, strandra járó, napozó emberek között, mint azok között, akik szintén rengeteget tartózkodnak a napon, de soha nem kenték magukat fényvédőkrémmel (tengerészek, útépítő vagy mezőgazdasági munkások, stb.).*
Ha tehát boltban vásárolunk fényvédőkrémet, érdemes figyelmesen elolvasni az összetevők listáját, hogy tartalmazzák-e az alábbi vegyületek valamelyikét:
- 4-Methyl-Benzylidencamphor (4-MBC vagy MBC)
- Octyl-Methoxycinnamate (OMC)
- Homosalate (Homomenthyl-salicylat vagy HMS)
- Octyl-Dimethyl-Para-Amino-Benzoic-Acid (OD-PABA)
- Benzophenone-1, Benzophenone-2, Benzophenone-3 (oxybenzon)
- 3-Benzylidenchamphor
A legbiztonságosabb azonban (és valószínűleg a legolcsóbb is, mint szinte minden natúrkozmetikum esetében), ha magunk készítjük el.
Recept a fizikai fényvédő krémhez, ahogy én elkészítettem (leegyszerűsítve):
I.
15 g sáfrányos szeklice olaj
1,5 g cetilalkohol
5,5 g Emulsan emulgátor
II.
7,5 g kakaóvaj (vagy sheavaj)
15 g Sunblocker por
(ez a por titán-dioxid és cink-oxid keveréke, amit finomra őrölnek, és így nem képez olyan látványos fehér bevonatot a bőrön (azért látszik kissé, halványan), de nem olyan apró a szemcsemérete, hogy beszívódjon a bőrbe, ezért az egészségre nem ártalmas)
III.
99 g desztillált víz
IV.
3 g panthenol
3 g E vitamin
2 csepp tejsav
30 csepp Rokonsal tartósítószer
Az elkészítés menetét, az eredeti receptet, és az egyéb információkat itt olvashatjátok el.
*Ma délelőtt említette valaki, hogy állítólag egyes osztrák orvosok szerint azért törnek gyakrabban a mai gyerekek csontjai, mert a sok fényvédőkrém miatt kevesebb napfény éri őket, és ezért nem jutnak elég D vitaminhoz... Én nem tudom, hogy ebben mennyi az igazság, de a magam részéről egy középutat tartok ésszerűnek, csak a szezon elején kenem be a gyerekeket, később pedig hagyom, hogy apránként hozzászokjanak a naphoz, lebarnuljanak, (dél körül persze nem árnyékba terelem őket).
2012. április 2., hétfő
Szemkörnyék-ápoló krém hyaluronnal és koffeinnel
Lám, otthon is készíthetünk olyan szemkörnyékápoló krémet, mint a nagy kozmetikai cégek, és beletehetjük mindazokat az értékes alapanyagokat, amiket a "nagyok". A különbség csak az, hogy a mi krémünk nem csupán némi hatóanyagot tartalmaz a készítmény nagy részét alkotó semleges (sőt ártalmas, paraffin alapú) emulzióban, hanem szinte az összes alkotórésze hatóanyag is egyben!
Hogy a szem körüli ráncokat tartósan eltüntetné a csodaszernek kikiáltott hyaluronsav, abban nem hiszek, legfeljebb nedvességmegkötő tulajdonságai révén egy időre feszesebbé teszi, optikailag simábbnak mutatja a bőrt, (bővebben ld. itt ), de a kialakulásukat segít megelőzni. A drága argánolaj pedig nagyon erős antioxidáns és hatékony sejtmegújító hatású olaj,"anti aging" luxusalapanyag, csak úgy, mint a szőlőmagolaj. Azt hogy a koffein egészen pontosan mit tesz a táskákkal, karikákkal és ráncokkal, egyelőre nem tudom megmondani, blöffölni meg nem szeretnék valami hangzatos szöveggel, mindenesetre azt mondják, a koffein fontos hatóanyaga az ilyen funkciójú kozmetikumoknak. Azt például el tudom képzelni, hogy fokozza a vérkeringést, és így segít abban, hogy a reggeli ödémákat hamar felszámolja a szemek alatt...
A krém keverése előtt kávétinktúrát készítettem: 50 fokos alkoholba áztattam jó minőségű őrölt kávét, és abban áztattam sötét helyen néhány hétig, majd gézen és filterpapíron is átszűrtem. Használható tinktúra helyett kávépárlat is (ennek készítését lásd itt, de én még nem jutottam el a párlatkészítésig).
Recept 30 ml krémhez, amelyet érdemes 2 db 15 ml-es kis tégelybe tölteni, és az egyiket (felcímkézve) későbbre lefagyasztani.
I. fázis(melegítendő zsírfázis):
Argánolaj 1 g
Makadámiadió olaj 1 g
Szkvalen 1 g
Cetilalkohol 1 g
Emulsan 1,2 g
II. fázis (a felmelegített zsírfázishoz adjuk, de nem melegítjük):
Szőlőmag olaj 1 g
Sheavaj 1,5 g
III. fázis (melegítendő vízfázis):
Desztillált víz 14 g
Glicerin 2 g
IV. fázis (a felmelegített vízfázishoz adjuk emulgálás előtt, de nem melegítjük):
Kávétinktúra 13 csepp
Hyaluronsav - jó késhegynyi
(a hyaluron port feloldjuk előzőleg az alkoholban, különben nem fog eloszlani az emulzióban)
V. fázis ( a kész, langyosra hűlt emulzióhoz adjuk):
Aloe vera gél 5 g
Tejsav 1 csepp
Rokonsal tartósító 6 csepp
E vitamin 1 db 400 mg-os kapszula
Pálmarózsa illóolaj 3 csepp (ez akár el is hagyható)
2012. március 20., kedd
Zsíros körömvirágkrém erősen igénybevett kézre
A hosszú hétvégén sokat dolgoztam a kertben, vetettem, ültettem, és éreztem, hogy a kezem egyre jobban eldurvul, a szokásos könnyű krém már nem óvja meg a berepedezéstől. Ráadásul a következő két napot egy gipszműhelyben terveztem eltölteni, a gipsz pedig olyan erősen szárít, hogy rendszerint rövid időn belül sebesre repedezik tőle a bőröm, és bepattognak az ujjaim.
Ezért készítettem gyorsan egy egyszerű, könnyen felszívódó, de meglehetősen zsíros emulziót, és ezt használtam néhányszor naponta. Ennek köszönhetően semmi bőrproblémát nem okozott a munka, annak ellenére, hogy legalább harmincszor kevertem gipszet, puszta kézzel, perceken át könyékig elmerülve benne, és egyébként is folyamatosan ez a száraz por tapadt a kezeimre munka közben, lemoshatatlanul.
Ez a krém jól jöhet minden kétkezi munkásnak, cementtel dolgozó építkezőknek különösen!
Recept:
I.
Körömvirág macerátum olívaolajban 4 g
Avokádó olaj 1 g
Cetilalkohol 1,3 g
Emulsan 1 g
Méhviasz 0,3 g
Avocadin borsónyi
II.
Sheavaj 1,5 g
III.
Desztillált víz 21 g
Glicerin 2 g
IV.
E vitamin 400 mg
Levendula illóolaj 5 csepp
Tejsav 3 csepp
Rokonsal 6 csepp
2012. március 14., szerda
Tőzeg-levendula ápoló krém
A tőzegkivonat átmelegítő, védőburkot képző hatású,enyhíti a reumatikus eredetű panaszokat és az izomfeszültségeket. A levendula illóolaj pedig nyugtató, harmonizáló, az érzékeny, sérült bőr ápolószere. A sheavajjal kiegészítve pedig nagyon jó bőrtápláló, bőrregeneráló hatása van.
Recept:
I: fázis
2 g avokádó olaj
1 g sáfrányos szeklice olaj
1 g szkvalen
1,5 g cetilalkohol
1 g emulsan
II. fázis
1 g sheavaj
III. fázis
6 g tőzegkivonat (Wala)
11,5 g desztillált víz
2 g növényi glicerin
IV. fázis
1 g panthenol
5 csepp levendula illóolaj (lavandula angustifolia)
8 csepp rokonsal
1 csepp tejsav
2012. március 7., szerda
Zöld arckrém nagyon száraz bőrre
Ez a meglehetősen zsíros, sok elszappanosíthatatlan növényi összetevőt tartalmazó, szépséges emulzió az avokádó, az avocadin és a kókuszolaj, valamint a sheavaj miatt az száraz, kirepedezett, rugalmatlanná vált és érett bőr ápolására alkalmas. Az antioxidáns hatású szőlőmagolaj igazi "anti-aging", azaz bőröregedést gátló krémmé teszi, a fitoszkvalen pedig, a hatékony zsírozás ellenére csökkenti a zsíros utóérzetet a bőrfelszínen, és selymessé, puhává teszi azt.
Recept:
I. fázis:
Kókuszolaj 1,2 g
Avokádó olaj 1 g
Szkvalen 1 g
Cetilalkohol 0,5 g
Emulsan 1,2 g
Avocadin - borsónyi
II. fázis:
Sheavaj 1,8 g
Szőlőmag olaj 1,3 g
III. fázis:
Desztillált víz 19 g
Glicerin 2 g
IV. fázis:
Pálmarózsa illóolaj 3 csepp
E vitamin 400 mg
Tejsav 3 csepp
Rokonsal 6 csepp
(Az alapanyagok nagy része a Cosmio-ról származik, ahol a krémkeverés menetéről, feltételeiről is bőséges információ található.)
2012. március 6., kedd
Rózsakrém, érett, száraz, érzékeny, gyulladásra hajlamos arcbőrre
Régi vágyam volt elkészíteni ezt az édesen kényeztető, rózsásan nőies arckrémet. Többször is kevertem hasonló krémet vadrózsa hatóanyaggal, amely ennek a bőrtípusnak a legjobb ápolószere, és nagyon bevált. A sárgabarackmag olaj jól kiegészíti a vadrózsa savszerkezetét, és szintén száraz, érett, érzékeny bőrre való, ahogy a jojobaolaj is. Ezekhez a remek olajokhoz kevertem most illatos rózsavizet, és valódi bolgár rózsaolajat, amely mindenféle bőr számára igazi jótétemény: antivirális, antibakteriális, antimikotikus (gombaölő), valamint nyugtató, sebgyógyító és sejtmegújító tulajdonságait egyértelműen igazolta a tudomány. A pálmarózsa illóolaj szintén hatékonyan bőrápoló, bőrbarát illóolaj.
A rózsaillatnak afrodiziáló és antidepresszáns lelki hatása is van, a vaníliával együtt pedig végtelenül finom, melengető, gyöngéd illatot képez.
A feketeribizli-kivonat egyrészt az aromája miatt került a krémbe, másrészt pedig azért, hogy annak egy kissé rózsaszínes (a sárgás vadrózsával együtt barack-rózsaszínt) árnyalatot kölcsönözzön.
Luxus alapanyagai miatt ez a krém nem tartozik a legolcsóbb kozmetikumok közé, de elegáns, exkluzív ajándék lehet egy szeretett nő számára.
Recept:
I. fázis:
Vanília-macerátum jojobaolajban 1 g
Sárgabarackmag olaj 1 g
Szkvalen 1 g
Cetilalkohol 1 g
Emulsan emulgátor 1,2 g
II. fázis:
Shea vaj 1,5 g
Vadrózsa olaj 1 g
III. fázis:
Glicerin 2 g
Desztillált víz 14 g
IV. fázis:
Rózsavíz (hidrolátum) 5 g
Bolgár rózsaolaj (Rosa damascena) 3 csepp
Pálmarózsa illóolaj (Cymbopogon martinii) 3 csepp
Tejsav 3 csepp
Rokonsal (tartósító) 6 csepp
Feketeribizli kivonat 70%-os alkoholban 10 csepp
(Az alapanyagok nagy része a Cosmio-ról származik, ahol a krémkeverés menetéről, feltételeiről is bőséges információ található.)
***
FONTOS!
Bőrrel érintkező, kozmetikai vagy gyógycélú készítményeinkbe (belső használatra pedig végképp) soha ne használjunk kommersz illóolajakat, csak és kizárólag bio minőségű, 100%-os tisztaságú illóolajokat. Az ilyen tiszta illóolajak csomagolásán a gyártó feltünteti a növény származási helyét (ország), a termelés módját, a növény latin nevét, a feldolgozott növényi részek nevét, az olaj kinyerésének módját, az illóolaj kemotípusát, a gyártási tételszámot, valamint a lejárati időt.
Amely illóolajakon mindezek nincsenek feltüntetve (ezek általában sokkal olcsóbbak) legfeljebb párologtatásra használjuk, mert könnyen lehet, hogy mérgező kémiai anyagokat, illetve egészségkárosító szintetikus olaj-utánzatokat tartalmazhatnak.
2012. február 29., szerda
Krém ekcémás bőrre
Korábban egy nagyon egyszerű, vizet nem tartalmazó kenőcsöt szoktunk erre a célra használni, az is nagyon jól bevált. Ehhez sáfrányos szeklice olajat melegítettem vízfürdőben, majd a tűzről lehúzva felolvasztottam benne sheavajat, kíméletesen kevergetve, neem olajat öntöttem hozzá, és miután kézmelegre hűlt, tégelybe töltöttem, és elkevertem benne pár csepp levendula illóolajat is.
(Egyébként az ekcéma kezelésére a sima, finomítatlan sheavaj önmagában is megfelelő gyógykenőcs, az érintett, nedves bőrbe masszírozva.)
Néhány nap alatt gyönyörűen begyógyította az akkor három éves fiam karjain (a C vitamin rágótabletta adalékanyagaitól) kialakult tenyérnyi, vérző, sebes ekcémás foltokat.
Viszont a zsíros kenőcsöt huzamosabb ideig csak nedves bőrre kenve ajánlott használni, (pl. fürdés után) mert úgy a bőrön keveredik a vízből és a zsírból emulzió. Ha száraz bőrre kenjük, hosszú távon vízhiányossá, vastaggá és repedezetté válik a bőr.
Most egy emulziót készítettem ezekből az alapanyagokból, több illóolajjal kiegészítve, hogy egyszerűbb legyen az alkalmazása akár naponta többször is. (Tartalmaz neem olajt is, annak hatékony sebgyógyító volta miatt, de csak keveset, amely így, az illóolajokkal együtt kellemes illatú krémet eredményezett). Ez szintén egy kisfiúnak készült, akinek a bőrén a tél végére több helyen száraz, megvastagodott, ekcémaszerű foltok alakultak ki.
Recept:
I. zsírfázis, az olajok, amiket vízfürdőben melegítünk:
Sáfrányos szeklice olaj 2,5 g
Kókuszolaj 1,5 g
Neem olaj 1 g
Cetilalkohol 0,5 g
Emulsan (emulgátor) 1 g
II. zsírfázis, a hőérzékeny olajok, zsírok:
Sheavaj 1 g
III. vízfázis, melegítendő:
Desztillált víz 19 g
Glicerin 2 g
IV. fázis, hőérzékeny hatóanyagok, a kihűlt emulzióhoz keverendők egyenként:
E vitamin, 1 db 400 mg-os kapszula tartalma
Panthenol 0,5 g
Rokonsal tartósítószer 6 csepp
Tejsav 3 csepp
Szt. Lukás gyógyolaj* 5 csepp
Levendula bioillóolaj 4 csepp
Pálmarózsa bioillóolaj 3 csepp
(* levendula, menta, és zsálya illóolajak, körömvirág és cickafark tinktúrák keveréke)
Könnyű arckrém rosaceás, gyulladt bőrre
Ez a recept azért került a blogra, mert akinek készítettem, azt mondta, nagyon jól bevált és használt neki a krém, talán még jobban is, mint a gyógyszergyári készítmény.
Zsírtartalom kb. 26%
Zsírtartalom kb. 26%
Összetevők (30g krémben):
21 g Desztillált víz
1,5 g Vadrózsaolaj (Kiválóan segíti a sejtmegújulást, ápolja a száraz, hámló bőrt, ideális a hegek kezelésére is. Transzretinolsav-tartalma támogatja a kollagéntermelődést. A vadrózsa olaj a száraz, érett, gyulladásra hajlamos arcbőrre szánt készítmények ideális hatóanyaga.)
1,2 g Emulsan (BDIH konform, természetes eredetű emulgátor)
1 g Sheavaj (Natúr, finomítatlan. Regeneráló, sebgyógyító hatású, az ekcémás, neurodermitiszes bőr legjobb ápolószere. Segíti a bőt tápanyagellátását, hidratációját, rugalmasságának megőrzését, a bőr öregedését.)
1 g Ligetszépe olaj (Különleges, gamma-linolensavat tartalmazó zsírsavösszetételénél fogva ez az olaj a kozmetikai készítményekben főként a száraz, hámló, gyulladt bőr ápolására alkalmas, valamint igen hatékony ekcéma, neurodermitisz és pikkelysömör kezelésére is. Jó hatásait pattanásos bőr esetén is tapasztalták. Fáradt, érett bőrnek is kiváló táplálást biztosít, elsősorban vadrózsaolajjal kombinálva.)
1 g E vitamin (Tocopherol, antioxidáns, nedvességmegkötő, sejtmegújító)
1 g Sáfrányos szeklice olaj(A magas linolsavtartalom könnyűvé teszi az olajat, mely így kevésbé zsírozó hatású, nem filmképző. A, E, és K vitamint tartalmaz.)
1 g Szkvalen (Természetes bőrrokon anyag; a bőr hidrolipid filmjének fontos . Az érzékeny bőrűek számára is biztonsággal használható. Kedvezően befolyásolja egy emulzió tulajdonságait, mert gyorsan terül, csökkenti a zsíros utóérzetet a bőrön, puhává, selymessé varázsolja a bőrfelszínt.)
0,5 g Cetilalkohol (Csekély mennyiségű cetilalkohol segíti a krémek jobb beszívódását, a bőrfelületet mattítja, ill. receptúrától függően csökkenti a zsíros utóérzetet a bőrön. Bőrsimító, bőrpuhító hatású.)
6 csepp Rokonsal tartósítószer (Glicerinben oldott természetazonos anyagok: benzoesav, benzilalkohol és szorbinsav keveréke. BDIH konform, nagyon jó minőségű, megbízható anyag, mely az előírt koncentrációban bőrbarát és hatékonyan őrzi a készítmények mikrobiológiai stabilitását. Megakadályozza a baktériumok, élesztő- és penészgombák szaporodását.)
3 csepp Tejsav (beállítja az emulzió bőrbarát ph értékét, és támogatja a tartósítószer hatását)
2 csepp Levendula extra illóolaj (antiszeptikus, antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatású)
Készítés:
1. fázis (együtt melegítendő zsírok, viaszok, olajok):
emulsan, sáfrányos szeklice, szkvalen, cetilalkohol
2. fázis: (melegítendő vízfázis):
desztillált víz
A vízfürdő alatt elzárjuk a gázt.
3. fázis: a már felmelegített olajhoz adjuk, csak óvatosan, nem nagyon melegítjük:
először a sheavajat, ha felolvadt
hozzámérjük a Ligetszépe és a vadrózsa olajokat
Beleöntjük az zsírfázisba a vizet, és 4 percig magas fokozaton keverjük a robogép dagasztó karjával
4. fázis: legvégül, ha a kész emulzió langyosra hült, egyenként hozákeverjük a Rokonsalt, a tejsavat, az E vitamint, és az illóolajat.
Készítés:
1. fázis (együtt melegítendő zsírok, viaszok, olajok):
emulsan, sáfrányos szeklice, szkvalen, cetilalkohol
2. fázis: (melegítendő vízfázis):
desztillált víz
A vízfürdő alatt elzárjuk a gázt.
3. fázis: a már felmelegített olajhoz adjuk, csak óvatosan, nem nagyon melegítjük:
először a sheavajat, ha felolvadt
hozzámérjük a Ligetszépe és a vadrózsa olajokat
Beleöntjük az zsírfázisba a vizet, és 4 percig magas fokozaton keverjük a robogép dagasztó karjával
4. fázis: legvégül, ha a kész emulzió langyosra hült, egyenként hozákeverjük a Rokonsalt, a tejsavat, az E vitamint, és az illóolajat.
2012. február 28., kedd
Szőlőmagolajos arckrém normál bőrre
Ez az arckrém volt az első (és tökéletes) emulzió, amelyet kevertem, és amely azóta is a kedvenc arckrém-receptem, könnyű, de mégis gazdagon tápláló krém, és az illata is egyszerűen csodálatos. Az eredeti összetétel a Cosmio-n található, itt, csak én kissé átalakítottam. A keverés metódusa, és minden szükséges információ szintén ezen a linken fellelhető.
Recept 30 g krémhez (amelyhez egy 30 ml-es tégelyre lesz szükségünk):
I. fázis:
- Sáfrányos szeklice olaj 1 g
- Kamilla-körömvirág macerátum mandulaolajban 1 g
- Szkvalen 1 g
- Cetilalkohol 0,5 g
- Emulsan (emulgátor) 1,2 g
II. fázis:
- Sheavaj 1,5 g
- Szőlőmagolaj 1,5 g
-III. fázis:
- Desztillált víz 19 g
- Glicerin 2 g
IV. fázis:
- E vitamin 1 db 400 mg-os kapszula tartalma
- Tejsav 3 csepp
- Rokonsal (bio tartósítószer) 6 csepp
- Jázmin illóolaj 2 csepp
(Az első fázis alapanyagait egy steril keverőpohárba mérjük, valamint a harmadik fázis alapanyagait is, és vízfürdőben melegítjük, míg a szilárd összetevők elolvadnak. Ekkor kivesszük a vízfürdőből, és belekeverjük a második fázisból a sheavajat, majd amikor kevergetés közben elolvadt benne, hozzáöntjük a szőlőmagolajat is. Ekkor beleöntjük vizet az olvadt olajba, és a konyhai robotgép egy (szintén sterilizált) dagasztókarjával 4 percig folyamatosan verjük, a legmagasabb fokozaton. Eközben kialakul az emulzió. Amikor kézmelegre hűlt, hozzáadjuk a negyedik fázis hatóanyagait, az illatanyagokat és a tartósítószert, és egyenként az emulzióba keverjük a géppel. Végül sterilizált tégelybe töltjük, és feliratozzuk.
Az ehhez hasonló emulziók az enyhe tartósításnak köszönhetően 3-4 hónapig biztosan megőrzik minőségüket, de ennyi idő alatt elfogynak.
A macerátum szó olajos kivonatot jelent, erről a témáról a későbbiekben még bővebben is lesz szó.
Ebben a krémbe saját kivonat került, amely úgy készült, hogy mandulaolajba áztattam friss körömvirágszirmot, illetve kamillavirágot majd egy napos ablakba tettem 3 hétre, és naponta felráztam. Ekkor leszűrtem, kinyomva a szirmokból is az olajat.
(Mindkét virág kivonata gyulladáscsökkentő és sebgyógyító hatású).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)