A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rozmaring. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rozmaring. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 7., hétfő

"Lóbalzsam" házilag

 Ma kificamodott a bokám, és aromaterápiás olaj helyett az illóolajokkal dúsított gél mellett döntöttem, mert egyébként is régóta terveztem, hogy megpróbálok a Lóbalzsamhoz  hasonló hatású zselét keverni. Szüleim nagy kedvence ez a kék, erős illatú készítmény, amely tulajdonképpen nem is balzsam, (a balzsam szót főleg vízmentes, csak olajokból, zsírokból álló kenőcsökre használjuk), hanem egy vizes gél. Az én keverékembe egy kevés olaj is került, mert orbáncfű illóolajom nincsen, viszont orbáncfű macerátumot készítettem a nyár folyamán, amelynek hatóanyaga a Stadelmann-féle Kemptelni olajban is benne van - ez a másik, hasonló funkciójú, reumára, ficamra, ízületi panaszokra hatásos készítmény, amit alapul vettem.

Csak egy steril keverőpohárra és kanálra van szükség, semmi másra, ebben egyszerűen összekeverjük az alapanyagokat, először az alapzselét, majd utána sorban az illóolajokat. A tartósítószer ebben az esetben az alkohol lett, amelyet tinktúra formájában tettünk a keverékbe.

30 ml gélhez:
- 23,5 g desztillált víz
- 1,4 g aloe vera gél
- 0,5 g solagum gélképző
- 20 csepp vadgesztenye-tinktúra (a gesztenye terméséből, 70%-os alkoholban)
- 1 teáskanál orbáncfű-macerátum, extra szűz olívaolajban
- borsmenta illóolaj 20 csepp
- eukaliptusz illóolaj 20 csepp
- rozmaring illóolaj 15 csepp
- finom levendula illóolaj 15 csepp

(Ha lenne, kevertem volna hozzá még kb. 5 csepp boróka illóolajat is, azonban ennek az illóolajnak alkalmazásakor ügyelni kell a megfelelően bőséges folyadékbevitelre, mivel fokozza a veseműködést. )
Az illóolajok, főleg a menta magas aránya miatt, nagyon erősen hűsít ez a keverék, szinte "éget", de a bőrnek semmiféle bántódása nem esik, nem pirosodik ki, nem irritálja azt.
Viszont nagyon fontos, hogy ezt a zselét ne használják várandós anyák és kisgyermekek! Alternatív aromaterápiás megoldások is léteznek számukra, erről aromaterapeutától kaphatnak tájékoztatást.

 P.s. másfél nappal később: a zselé hatékonyságáról csak annyit, hogy a baleset után erősen sántítottam, nagyon fájt járás közben, de pihentetni nem volt módom. Estére már egyáltalán nem tudtam ráállni, be is dagadt. Aznap is, és ma is kenegettem néhányszor, és ma este már képes voltam végigugrálni egy zumba-órát.

2012. november 30., péntek

Háromfunkciós hajbalzsam

Az őszi szünet után az egyik fiam tetveket hozott haza az iskolából. Azelőtt sohasem találkoztam ezzel a problémával, nem is láttam tetűt, ezért eltelt egy pár nap, mire rájöttünk, hogy a viszketést nem megfázott hajhagymák vagy allergia okozza, hanem ez a parazita. Az állatoktól és a serkéktől sikeresen megszabadultunk a gyógyszertárban kapható, Paranit nevű készítménnyel, és a hozzá kapott fésűvel, de a csípések továbbra is viszkettek, illetve sebesek voltak a vakaródzás miatt.
Ekkor hallottam egy másik, természetes szerről, a Neemoxanról. Megnéztem az összetételét, és mivel mindhárom alapanyag volt itthon, kikevertem magunknak valami hasonlót, kiegészítve még négy csodás olajjal, leginkább az újrafertőződés elkerülésének céljából, valamint a sebek, csípések begyógyítására.

20 ml neem olaj
10 ml jojoba olaj
20 csepp teafa illóolaj
30 csepp levendula illóolaj
5 csepp rozmaring illóolaj
3 csepp cédrus illóolaj
3 csepp ciprus illóolaj

A  neem olaj India legfontosabb gyógyolaja majdnem húszféle kénvegyületet tartalmaz, aminek a szokatlan, enyhén fokhagymára hasonlító illatát, és hatékonyságát is köszönheti. Széles körben alkalmazható olaj, többek közt tetvek és egyéb paraziták ellen is használják, de más parazitákat is távol tart, ugyanakkor a csípéseket is gyógyítja, valamint gyulladás, ekcéma, pattanás, hegek, kiütések, gombás bőrbetegségek, sömör, és reumás féjdalmak kezelésre is hatásos ez az olaj.
A jojobaviasz nemcsak kiemelkedősen bőrbarát olaj, de kiválóan alkalmas a haj ápolására, csillogóvá, egészségessé teszi a hajat, magas E-vitamin tartalmánál fogva táplálja a hajhagymákat, a fejbőrt. 
A levendula és a teafa illóolajak elriasztják a rovarokat (a kullancs elleni keverékben is sikerrel alkalmaztuk) de a levendula a sebek gyulladását is enyhíti, gyógyítja. A ciprus és a cédris ugyancsak rovarűző hatásáról a Stadelmann könyvben is szó esik. A rozmaring olaját pedig egyébként is szeretem hajápolásra használni, mert segíti a fejbőr vérellátását, serkenti a hajnövekedést, és gátolja a korpásodást.

A keverék illata a neem olaj miatt eléggé érdekes, bár szerintem nem kellemetlen, mindenesetre erős, ezért én a következőképpen használtam: Hajmosás előtt két órával a fejbőrbe és a hajba maszíroztam, a fejet betakarva hagytam hatni, majd a két óra leteltével kétszer hajat mostam. Balzsamot nem szoktam használni hajmoséás után, de így nem is volt rá szükség! Ugyanis a gyógyító olajok ennyi idő alatt úgy felszívódtak a hajba, hogy a mosás után az olaj  zsírossága, illata egyáltalán nem volt érezhető, viszont a hatása igen: dússá, rugalmassá, könnyen fésülhetővé és gyönyörű csillogásúvá tették a hajat!
(A hennás-indigós hajfestés is megdöbbentően hatékony hajápoló hatással bír, és csodát tesz a hajjal, de ez messze túltesz azon is - érdemes a kettőt kombinálva alkalmazni, különösen olyan őszülő, sprőddé, fénytelenné, töredezővé váló haj esetén, amilyen az enyém is!)

Így nem csak a paraztiák távoltartására, a fejbőr sebeinek gyógyítására alkalmas ez a keverék, hanem a hajat is fényessé teszi. Ezért mostantól nem csak paraziták esetén, hanem az általános hajápolás céljából is rendszeresen használni fogom.

2012. május 16., szerda

Kamaszkori bőrproblémák

Hétvégén a 13 éves lányom arcán megjelent pici mitesszerekre kerestem megoldást.Ami nem is volt olyan egyszerű, mert több feltételt is támasztott az elkészült kozmetikummal kapcsolatban. Ne legyen krém, sem olaj, szívódjon be nagyon gyorsan, friss illata legyen, és főleg, segítsen a bőrproblémáján. Ezeknek a kritériumoknak a fényében kevertem egy arctonikot, egy maszkot és egy ápoló arczselét.

Tisztító arctonik aknés bőrre





Az elkészítése nagyon egyszerű (a legnehezebb talán az benne, hogy beszerezzük a hozzávalókat). A hamamélis  hidrolátumnak és az almaecetnek köszönhetően gyengéden tisztítja a bőrt. A z almaecet másik csodálatos hatása, hogy visszaállítja a bőr normál Ph értékét, amire nincs jó hatással a gyakran túl klóros víz amivel mosakszunk. A levendula megnyugtatja és lágyítja a bőrt, az aloe vera pedig hidratál.Aromaterápia fronton pedig a teafaoaljat (tisztít) és a pálmarózsát (regenerál) használtam.

120 ml arctonikhoz:
45 ml hamamélis hidrolátum
45 ml levendula hidrolátum
10 ml bio almaecet
15 ml aloe vera gél
5 csepp teafa illóolaj (melaleuca alternifolia)
5 csepp pálmarózsa illóolaj (cympobogon martinii)

Keverjük össze a hozzávalókat és töltsük egy steril üvegbe. És már kész is. Nem is olyan nehéz, ugye?

Arcápoló zselé

Ennél a kozmetikumnál próbáltam kielégíteni a lányom kérését. Így lett egy nagyon friss illatú, könnyen beszívódó arczselé. Az előző recepthez képest új hatóanyag a rozmaring illóolaj mely méregteleníti a szervzetet, megtisztítja bőrt. A széleslevelű levendula, melyet gyakran angol levendulának is hívnak, vadon terem,  magasabb a cineol tartalma mint a hagyományos levenduláé. Erős fertőtlenítő, baktériumölő, hegesítő.




30 ml zseléhez:

20 ml hamamélis hidrolátum
10 ml aloe vera gél
1 csapott kávéskanál Solagum gélképző
3 csepp rozmaring ct. verbenon illóolaj (rosmarinus officinalis verbenoniferum)
3 csepp teafa illóolaj (melaleuca alternifolia)
3 csepp széleslevelű levendula (lavandula spica)
3 csepp grapefruit mag kivonat (tartósító)

Egy kis kézi habverővel összekeverjük a hidrolátumot és az aloe verát majd folytonos keverés közben hozzáadjuk a gélképzőt, és addig kavarjuk míg a zselé ki nem alakul. Ekkor beletesszük az illóolajakat és a grapefruit mag cseppeket, összekeverjük és sterilizált tégelybe, vagy pumpás adagolóba töltjük.

Arctisztító maszk



Majd heti egy-kétszeri használatra agyagos-illós maszkot kevertem. A maszkot 15-20 percig hagyjuk a bőrön, majd langyos vízzel öblítjük.
Ideális esetben ehhez a maszkhoz vörösagyagot használunk, de nekem éppen nem volt kéznél ezért lett zöld.
Miért ajánlom mégis inkább a vöröset? Mert ásványi anyagokban és nyomelemekben nagyon gazdag, ezáltal kiegyenlíti a zsíros miteszeres bőrt. Javítja a vérellátást, így gyorsítja a bőr hámosodását, regenerálódását.
A hozzáadott növényi glicerin hidratál, és megakadályozza, hogy a maszk kiszáradjon. A citrom és teafa illóolajak antibakteriális hatásúak.

50 ml maszkhoz:

6 ek vörös agyag
2 ek növényi glicerin
3 ek levendula hidrolátum
5 csepp teafa illóolaj (melaleuca alternifolia)
5 csepp citrom illóolaj (citrus limomum)
5 csepp grapefruit mag kivonat (tartósító)

Keverjük össze a hozzávalókat, ügyelve arra, hogy ne csomósodjon.




2012. április 10., kedd

Rozmaringos sampon szappanból és agyagból

Sokan vannak, akik a természetes kozmetikumokat előnyben részesítve, a legegyszerűbb megoldásként szappant használnak hajmosásra is. A gyerekeim haját én is egy gyöngéd olívaszappannal mosom, ugyanazzal, amivel fürdenek, mert tökéletesen tisztít, de nem szárítja a fejbőrt. Viszont nekem az a tapasztalatom, hogy ez csak ilyen rövid hajnál válik be, mert a hosszabb hajszálak könnyen belegabalyodnak a szappanba és mivel minden hajmosáskor jó néhány szál kihullik, ezek sokszor a szappanra tapadnak, ami nem túl esztétikus. Nagyon jó megoldás lehet persze az is ha valamelyik enyhe cukortenzidből készítünk a megszokott samponokhoz hasonlóan folyékony állagú - viszont azoknál sokkal jobban hajkímélő- sampont, sok jó recept kering ebben a témában, de én még nem próbáltam ki egyiket sem.
Erre nincs is szükség, mert az én jól bevált samponom rendkívül egyszerűen elkészíthető három összetevőből, egy perc alatt, és tökéletesen működik is. Az konzisztenciája pont olyan, mint a gyári termékeké, és ugyanúgy is használható, ugyanakkor sokkal jobban óvja a hajat, és valóban csak a felesleges zsiradékot és szennyeződéstől tisztítja meg, mert a durva tenzidektől mentes. (A szappan kiválasztásánál ügyeljünk arra, hogy lehetőleg ne tartalmazzon kókuszolajat, mert a kókuszos szappanok sokkal erősebben habzanak, és erősebb zsíroldók, mint más összetételű növényi szappanok, és egy samponban felesleges ilyen hatékony zsíroldó hatás, hacsak nem különösen zsíros hajról van szó.)
A hozzáadott agyagpor, ami arcmosásra is tökéletes, fokozza a tisztító hatást, és megfelelő állagot biztosít.
A rozmaring illóolaját pedig azért érdemes beletenni, mert enyhén fokozza a fejbőr vérellátását, és többek közt ennek köszönhetően serkenti a hajnövekedést, és gátolja a korpásodást, erősebb, egészségesebb lesz tőle a hajunk! (Ügyeljünk arra, hogy tiszta bioillóolajat használunk, mert az utánzatoknak csak az illata hasonló, de a hatóanyagok hiányoznak belőle, illetve az igazi olajok hatékonyságának a nyomába sem érnek.)

Recept:

Enyhébb növényi szappant reszelünk sajtreszelővel, a reszelékből  Kb. 1 evőkanálnyira van szükség egy hajmosáshoz. Egy kis tálkába tesszük, kevés forró vizet engedünk rá, és néhány percig hagyjuk, hogy meglágyuljon. (Keverhetjük is kissé, hogy jobban feloldódjon benne, de nem szükséges, hogy teljesen elolvadjon.) 1 csapott evőkanál zöld (illit) vagy fehér agyagot (kaolin) belekeverünk, ekkor egy gélszerű sampont kapunk. Végül belecseppentünk még 1, maximum 2 csepp rozmaring illóolajat (rosmarinus officinalis), és a szokott módon hajat mosunk.
(Ha túl sok sampont készítettünk, a maradék légmentesen lezárva pár napig eláll.)

FONTOS, hogy a haj leöblítése után utolsó öblítésként használjunk enyhén citromleves, vagy almaecetes, de mindenképpen savas vizet, amely semlegesíti a lúg hatását, és tulajdonképpen tökéletesen megfelel egy hajkondícionálónak. Így a haj fényesen csillogó lesz, és könnyen kezelhetővé fésülhetővé válik. Ezt az öblítőt nem kell kimosni a hajból!

Tipp: ha egy bögre frissen főzött csalánteába csepegtetjük a citrom levét, és ezzel öblítünk utoljára, még többet teszünk a hajunk szépségéért, egészségéért.