Ma kificamodott a bokám, és aromaterápiás olaj helyett az illóolajokkal dúsított gél mellett döntöttem, mert egyébként is régóta terveztem, hogy megpróbálok a Lóbalzsamhoz hasonló hatású zselét keverni. Szüleim nagy kedvence ez a kék, erős illatú készítmény, amely tulajdonképpen nem is balzsam, (a balzsam szót főleg vízmentes, csak olajokból, zsírokból álló kenőcsökre használjuk), hanem egy vizes gél. Az én keverékembe egy kevés olaj is került, mert orbáncfű illóolajom nincsen, viszont orbáncfű macerátumot készítettem a nyár folyamán, amelynek hatóanyaga a Stadelmann-féle Kemptelni olajban is benne van - ez a másik, hasonló funkciójú, reumára, ficamra, ízületi panaszokra hatásos készítmény, amit alapul vettem.
Csak egy steril keverőpohárra és kanálra van szükség, semmi másra, ebben egyszerűen összekeverjük az alapanyagokat, először az alapzselét, majd utána sorban az illóolajokat. A tartósítószer ebben az esetben az alkohol lett, amelyet tinktúra formájában tettünk a keverékbe.
30 ml gélhez:
- 23,5 g desztillált víz
- 1,4 g aloe vera gél
- 0,5 g solagum gélképző
- 20 csepp vadgesztenye-tinktúra (a gesztenye terméséből, 70%-os alkoholban)
- 1 teáskanál orbáncfű-macerátum, extra szűz olívaolajban
- borsmenta illóolaj 20 csepp
- eukaliptusz illóolaj 20 csepp
- rozmaring illóolaj 15 csepp
- finom levendula illóolaj 15 csepp
(Ha lenne, kevertem volna hozzá még kb. 5 csepp boróka illóolajat is, azonban ennek az illóolajnak alkalmazásakor ügyelni kell a megfelelően bőséges folyadékbevitelre, mivel fokozza a veseműködést. )
Az illóolajok, főleg a menta magas aránya miatt, nagyon erősen hűsít ez a keverék, szinte "éget", de a bőrnek semmiféle bántódása nem esik, nem pirosodik ki, nem irritálja azt.
Viszont nagyon fontos, hogy ezt a zselét ne használják várandós anyák és kisgyermekek! Alternatív aromaterápiás megoldások is léteznek számukra, erről aromaterapeutától kaphatnak tájékoztatást.
P.s. másfél nappal később: a zselé hatékonyságáról csak annyit, hogy a baleset után erősen sántítottam, nagyon fájt járás közben, de pihentetni nem volt módom. Estére már egyáltalán nem tudtam ráállni, be is dagadt. Aznap is, és ma is kenegettem néhányszor, és ma este már képes voltam végigugrálni egy zumba-órát.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aloe vera. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 7., hétfő
2012. július 6., péntek
Friss testpermet kánikula idejére
Ezekben a kánikulai napokban semmi másra nem vágyik a bőrünk mint vízre, vízre és lehetőleg minél hidegebbre. De sajnos nem állhatunk naphosszat a hideg zuhany alatt, és (kivéve a szerencsés nyaralókat) nem is hűsölhetünk valamelyik tóban, folyóban.
Ennek ellensúlyozására ajánlom ezt a testpermetet ami segítséget nyújthat az irodában, utazás közben vagy csak úgy........
A borsmenta aromavíz hatásosan frissít és érösszehúzó hatását erősíti a hammamelis aromavíz.
Az aloe vera gél nyugtat és hidratál, a növényi glicerin pedig nedvesít, vagyis szinten tartja a bőr nedvességtartalmát.
Nem tartalmaz illóolajokat, így várandós és szoptató anyukák is nyugodtan használhatják és a szemet sem irritálja.
A hűtőben egy hónapig eláll.
100 ml permethez:
3 ek (45 ml) borsmenta hidrolátum
3 ek (45 ml) hammamelis hidrolátum
1 kk (5 ml) aloe vera gél
1 kk (5 ml) növényi glicerin
10 csepp grapefruit mag kivonat ami itt tartósítószerként szolgál
Töltsük a hozzávalókat egy 100 ml-es sterilizált pumpás flakonba, rázzuk össze, és már kész is.
Tartsuk a hűtőben, így még jobban frissít.

2012. május 16., szerda
Kamaszkori bőrproblémák
Hétvégén a 13 éves lányom arcán megjelent pici mitesszerekre kerestem megoldást.Ami nem is volt olyan egyszerű, mert több feltételt is támasztott az elkészült kozmetikummal kapcsolatban. Ne legyen krém, sem olaj, szívódjon be nagyon gyorsan, friss illata legyen, és főleg, segítsen a bőrproblémáján. Ezeknek a kritériumoknak a fényében kevertem egy arctonikot, egy maszkot és egy ápoló arczselét.
Tisztító arctonik aknés bőrre
Az elkészítése nagyon egyszerű (a legnehezebb talán az benne, hogy beszerezzük a hozzávalókat). A hamamélis hidrolátumnak és az almaecetnek köszönhetően gyengéden tisztítja a bőrt. A z almaecet másik csodálatos hatása, hogy visszaállítja a bőr normál Ph értékét, amire nincs jó hatással a gyakran túl klóros víz amivel mosakszunk. A levendula megnyugtatja és lágyítja a bőrt, az aloe vera pedig hidratál.Aromaterápia fronton pedig a teafaoaljat (tisztít) és a pálmarózsát (regenerál) használtam.
120 ml arctonikhoz:
45 ml hamamélis hidrolátum
45 ml levendula hidrolátum
10 ml bio almaecet
15 ml aloe vera gél
5 csepp teafa illóolaj (melaleuca alternifolia)
5 csepp pálmarózsa illóolaj (cympobogon martinii)
Keverjük össze a hozzávalókat és töltsük egy steril üvegbe. És már kész is. Nem is olyan nehéz, ugye?
Arcápoló zselé
Ennél a kozmetikumnál próbáltam kielégíteni a lányom kérését. Így lett egy nagyon friss illatú, könnyen beszívódó arczselé. Az előző recepthez képest új hatóanyag a rozmaring illóolaj mely méregteleníti a szervzetet, megtisztítja bőrt. A széleslevelű levendula, melyet gyakran angol levendulának is hívnak, vadon terem, magasabb a cineol tartalma mint a hagyományos levenduláé. Erős fertőtlenítő, baktériumölő, hegesítő.
30 ml zseléhez:
20 ml hamamélis hidrolátum
10 ml aloe vera gél
1 csapott kávéskanál Solagum gélképző
3 csepp rozmaring ct. verbenon illóolaj (rosmarinus officinalis verbenoniferum)
3 csepp teafa illóolaj (melaleuca alternifolia)
3 csepp széleslevelű levendula (lavandula spica)
3 csepp grapefruit mag kivonat (tartósító)
Egy kis kézi habverővel összekeverjük a hidrolátumot és az aloe verát majd folytonos keverés közben hozzáadjuk a gélképzőt, és addig kavarjuk míg a zselé ki nem alakul. Ekkor beletesszük az illóolajakat és a grapefruit mag cseppeket, összekeverjük és sterilizált tégelybe, vagy pumpás adagolóba töltjük.
Arctisztító maszk
Majd heti egy-kétszeri használatra agyagos-illós maszkot kevertem. A maszkot 15-20 percig hagyjuk a bőrön, majd langyos vízzel öblítjük.
Ideális esetben ehhez a maszkhoz vörösagyagot használunk, de nekem éppen nem volt kéznél ezért lett zöld.
Miért ajánlom mégis inkább a vöröset? Mert ásványi anyagokban és nyomelemekben nagyon gazdag, ezáltal kiegyenlíti a zsíros miteszeres bőrt. Javítja a vérellátást, így gyorsítja a bőr hámosodását, regenerálódását.
A hozzáadott növényi glicerin hidratál, és megakadályozza, hogy a maszk kiszáradjon. A citrom és teafa illóolajak antibakteriális hatásúak.
50 ml maszkhoz:
6 ek vörös agyag
2 ek növényi glicerin
3 ek levendula hidrolátum

5 csepp citrom illóolaj (citrus limomum)
5 csepp grapefruit mag kivonat (tartósító)
Keverjük össze a hozzávalókat, ügyelve arra, hogy ne csomósodjon.

2012. április 24., kedd
Narancsbőr
A jó idő megérkeztével, és a lengébb viselet előtérbe kerülésével, sokan szembesülünk a téli hónapok alatt lerakódott zsírpárnácskákkal, narancsbőrrel. Ekkor sokan, a problémát megoldandó, rögtön a fogyókúrára gondolnak először. Természetesen, az ésszerűen, jól összeállított fogyókúra, de még inkább egy méregtelenítő kúra, sőt, a sport is nagy segítségünkre lehet formánk visszanyerésében (erről részletesebben egy következő bejegyzésben), de mivel ez egy aromaterápiás/natúrkozmetikumos blog így egy-két receptet is szeretnénk megosztani veletek.
Narancsbőr elleni olaj/zselé
Keverjünk el 20 csepp vízkiválasztást elősegítő/nyirokrendszert aktiváló illóolajkeveréket (ld: alább) 2 evőkanál tiszta aloe vera zselében (ezt kinyerhetjük közvetlenül a növényből, vagy a kereskedelemben kaphatók közül én ezt tudnám ajánlani) vagy száraz növényi olajban ( szőlőmag, szezám, napraforgó), esetleg borostyánolajban (szintén ld. alább), amely fokozza a vérkeringést, így önmagában is a cellulitisz ellen hat. Naponta egyszer masszírozzuk át erősen a kezelni kívánt felületet. (A feltüntetett mennyiség napi adag!)

Borostyánolaj (macerátum) készítése:
2 maréknyi borostyánlevelet gyűjtünk, (természetesen olyan helyről, ahol nem szennyezett a föld és a levegő), kissé felaprítjuk, és egy befőttesüvegbe tesszük, majd felöntjük annyi olajjal, amennyi ellepi, Használhatunk például olíva, napraforgó vagy búzacsíra olajat. Az üveget textillel vagy papírtörlővel lefedjük, és négy-hat hétre napos helyre tesszük, majd az olajat tiszta üvegbe szűrjük.
Illóolajkeverék narancsbőrre:
100 ml mogyoróolaj (corylus avellana)
1,5 g citromos eukaliptusz illóolaj (eucalyptus citriodora)
2 g citrom illóolaj (citrus limon)
2 g cédrus illóolaj (cedrus atlantica)
2 g ciprus illóolaj (cuperssus sempervirens var. stricta)
1 g niaouli illóolaj (melaleuca quinquenervia ct cineol)
Anticellulitisz pakolás
8 evőkanál zöld agyag vagy rasszul (marokkói agyag)
2 evőkanál algapor (bioboltokban beszerezhető)
10 csepp ciprus (cupressus sempervirens var. stricta )
10 csepp levendula illóolaj (lavandula angustifolia)
10 csepp citrom illóolaj (citrus limon)
10-12 borostyánlevél (hedera helix)
Keverjük össze az agyagot az algát és az illóolajokat.
2 dl forró vízben főzzük fel a borostyánleveleket. Ha a főzetünk kihűlt, adjunk az agyagos- illóolajos keverékhez annyit, hogy egy jól kenhető masszát kapjunk. Masszírozzuk a kezelendő felületet, majd vékony rétegben kenjük be az agyaggal és hagyjuk rajta 20 percig. Ha letelt a hatóidő langyos vízzel mossuk le. Hetente ismételhetjük a kezelést.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)