A következő címkéjű bejegyzések mutatása: manuka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: manuka. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 25., péntek

Testolaj köhögés esetén

Nagyon szeretem Stadelmann Bevált Aromakeverékei közül a Kakukkfű-angyalgyökér olajat!

Eszméletlenül finom illata van, fanyarkás, erdei, de puha és gyöngéd illat, amelyről mindjárt a gyógyulásra asszociálunk, és tényleg használ is. Igaz, én ennél erősebb, töményebb változatban is örülnék az olajnak, de a gyerekeknek ez a töménység megfelelő, ők is nagyon élvezik az illatát.
Mostanra azonban, amikorra épp  köhögni kezdtek, elfogyott, de sürgősen kellett valami, amivel bedörzsölhetem a torkukat, mellkasukat. Naponta többször egy kicsit kenek az olajból az orruk alá, hogy belélegezzék, de az arcukra és homlokukra is szoktam tenni belőle, ha nagyon taknyosak, és homlok- vagy arcüreggyulladás fenyeget.

Szerencsére sok olyan olajom volt itthon, ami szerepel a receptúrában (ismeretlen arányban, persze), így gyorsan összeállítottam egy saját keveréket.
Tehettem volna egyszerűen mandulaolajba is, de úgy gondoltam, nem árthat az sem, ha a saját készítésű macerátumba cseppentem az illóolajokat.

50 ml zsíros olajhoz (nálam orbáncfű, kamilla és körömvirág macerátum) kevertem az alábbi illóolajokat:
- 15 csepp mirtusz
- 10 csepp manuka
- 10 csepp muskotályzsálya
- 20 csepp kakukkfű
- 3 csepp cédrus
- 15 csepp eukaliptusz radiata
valamint, ha megérkezik a rendelésem, teszek bele még:
- 10 csepp cajeput és
- 10 csepp cirbolyafenyő illóolajat is.

Addig is az utolsó két tétel nélkül használjuk, az illata már így is nagyon hasonlít a Stadelmannéhoz, a kakukkfű és a zsálya miatt, de valamivel erősebb annál. Viszont úgy érzem, már ebben a formában is gyógyít, egy nap múlva sokkal kevésbé köhögtek a fiaim, múlóban a torokfájás is. (Természetesen emellett hurutoldó szereket és vitaminokat is kaptak, valamint gyógyteát.)
A Stadelmann keverékben nincs cédrus, sem manuka, mirtusz, és eukalitusz radiata.
Viszont fontos, hogy abban az eredeti, bevált keverékben van angyalgyökér is, ami nagyon hatékony immunerősítő illóolaj, influenza esetén nagyon hatásos, de sajnos igen drága, ezért nincs itthon belőle...

2013. január 24., csütörtök

Toroköblögető keverék


Ezt a szájvizet, vagy toroköblítő szert torokfájásra készítettem, ebben a nátha és influenza-szezonban szükség lehet rá.

- 1 evőkanál cickafark tinktúra
- 1 evőkanál kakukkfű tinktúra*
- 10 csepp kakukkfű illóolaj
- 10 csepp manuka illóolaj
- 10 csepp mirtusz illóolaj
- 10 csepp muskotályzsálya illóolaj
- 10 csepp levendula illóolaj
- 20 csepp propolisz tinktúra
- 1-2 evőkanál tengeri só
- 2,5 dl víz

Először az alkoholt tesszük az üvegbe, abba cseppentjük az illóolajakat, összerázzuk, ezután kerüljön bele a só és a víz.
Alkalmanként a keverékből egy evőkanálnyit hígítsunk fel 1/2  dl vízzel, ezzel gargarizáljunk. Nem állítom, hogy kellemes íze lenne, de a natúr sós víz is szörnyű, pedig már önmagában is fertőtlenítő hatású. Ha nincs otthon semmi a receptben felsoroltakból, akkor főzzünk egy tömény kakukkfűteát, és abban oldjunk sót, gargarizálás céljából. Egy énekesnőtől hallottam, hogy hangszálgyulladás esetén is a sós módszert szokta alkalmazni, sikerrel!

*Tavaly készítettem egy mixtúrát, avagy alkoholos kivonatot a téli megfázások idején használt gyógyteakeverékünkből. Most ezt tettem a toroköblítő keverékbe kakukkfűtinktúra helyett, mert elfogyott - de talán így még hatásosabb lett a szer.

2012. május 1., kedd

Regeneráló gél leégett bőrre


















Hirtelen kitört a nyár. Ha gondoltam volna arra, hogy a nap már ennyire erősen éget, biztosan elővettem volna a mélyhűtőből a tavaly nyáron megmaradt napvédő krémet, mielőtt majálisozni indulunk a közeli tópartra. Így viszont alaposan (rákvörsre) leégett a karunk és a nyakunk, a gyerekeké is.

Amikor délután hazaértünk pár perc alatt kevertem magunknak egy gélt, hogy mentsem, ami menthető. Nem sok az egész, néhány nap alatt biztosan elhasználjuk négyen, annál is inkább, mert nem tartalmaz zsíros olajat, és ezért többször is felkenhetjük egymás után. (A nagy hőségben kellemetlennek éreztem volna valamilyen olajat tenni magamra. A gyerekek bőrét azért az esti fürdés után vékonyan bekenem sebgyógyító kenőccsel is, mert a sheavaj gyógyhatására is szükség van, és az esti hűvösben már a zsíros kenőcs is jobban esik.)

Recept:
40 ml aloe vera gél
20 ml rózsavíz
kb. 1/3 mokkáskanál Solagum gélképző
40 csepp levendula illóolaj
10 csepp manuka illóolaj
10 csepp pálmarózsa illóolaj
3 db 400 mg-os E-vitamin kapszula tartalma
0,5 g panthenol (B5 provitamin)

Egy keverőpohárba öntöttem a vízfázist képező alapanyagokat, hozzáadtam a gélképzőt, miközben a robotgéppel (a gyúráshoz való egyik keverőszárral) kevertem, és utána kevertem hozzá a vitaminokat és az illóolajokat.


2012. február 29., szerda

Manuka illóolaj



latin név: Leptospermum scoparium
botanikai család: mirtuszfélék
felhasznált növényi rész: ágak
származási ország: Új- Zéland
termesztés: vad
kemotípus: szeszkviterpén:(Z) –calamenen, triceton:  isoleptospermon, leptospermon, flaveson
illatjegy:szív
illatleírás: édes, kellemes

Ez az illóolaj napjainkban még kevéssé ismert, és még kevésbé használt. Az aromaterápiában körülbelül 10 éve tartják számon. Új-Zélandon őshonos 2-4 m magas fácska, rózsaszín virágokkal. A sziget őslakosai a maorik, már nagyon régóta használják a fa ágait, leveit gyógyításra.

Terápiás tulajdonságok:

• erős fertőtlenítő
• antimikrobiális hatású (baktériumok, gombák, vírusok szaporodását, fejlődését gátló
hatás, némely gomba és csíra ellen 20-szor hatékonyabb, mint a teafaolaj)
• antihisztamin
• köptető
• stresszoldó

Felhasználás:

• bőrfertőzések, tályog, ótvar, tyúkszem, szemölcs, fekély,afta,herpesz, seb, leégés, enyhe égés, pattanás,akné, seb,
• gombás fertőzések, lábgomba, körömgomba, korpa,
• ínygyulladás, mandulagyulladás, rossz szájszag
• rovarcsípés, allergia
• hörgőgyulladás, nátha, influenza, hurutos megbetegedés, köhögés
• járványmegelőzés


Külsőleg:

• fürdőként, lábfürdőként
• bőrproblémákra helyileg tisztán vagy bázisolajban oldva
• szájnyálkahártya problémákra szájvízként vízben oldva
• hurutos és felső légúti megbetegedések esetén inhaláláshoz, bedörzsöléshez
• járványos időszakban a levegő fertőtlenítésére porlasztással

Kozmetikai felhasználása:

• érzékeny, zsíros bőrre
• kamaszkori bőrproblémákra, pattanás, akné, kelések

Óvintézkedések:

• Várandós és szoptató nőknek nem ajánlott
• csecsemőknek és kisgyermekeknek nem ajánlott
• Belső használata egyedül és kizárólag aromaterapeuta orvos tanácsára!

Felhasznált szakirodalom:
Huiles essentielles - 2000 ans de découvertes aromathérapeutiques pour une médecine d'avenir" de Dominique Baudoux
Aromathérapie du Dr Jean Valnet Éditions Maloine
L'Aromathérapie exactement du P. Franchomme et Dr D. Pénoël
Lettres d'informations Aroma-News de l'association NARD
L'aromathérapie - Se soigner par les huiles essentielles de Dominique Baudoux

2012. február 28., kedd

Sebbalzsam neem olajjal


Ezt a kenőcsöt egy szoptató anya súlyos, fekélyesedő mellgyulladására készítettem, de mindenféle sebek, nehezen gyógyuló hegek, bőrbetegségek, fekélyek, ekcéma, égési sérülések esetén látványosan segíti a sebgyógyulást. Nyílt sebekre és nyálkahártya-sérülésekre is közvetlenül alkalmazható, illetve gyulladásgátló, antibakteriális, antivirális, antimikotikus (gombaellenes) hatása is van.
Minden alapanyaga önmagában véve is gyógyhatásal bír, a zsírok és olajok is, amelyet kiegészítenek a vitaminok, és a tiszta, bio illóolajok.

(A téli hidegben bepattant kezek-lábak esetében is tapasztaltuk rendkívüli hatékonyságát, hogy a kenőcs 1-2 alkalommal való használata után a nyílt, vérző seb (amely miatt az emberek rendszerint hetekig szenvednek) azonnal bezárult, hegesedett, gyógyulásnak indult, a fájdalom megszűnt.)

A kenőcs illatára eléggé jellemző a neem olaj fokhagymára emlékeztető szaga, de ezt a hatékony gyógyító tulajdonságokkal rendelkező alapanyagot nem akartuk kihagyni a keverékből, mellesleg az illóolajok ezt a talán kevésbé kellemes illat-hatást eltolják gyógyfüves-levendulás irányba.

Recept, kb 30 ml kenőcshöz:

I. fázis:
- Kókuszzsír 4,8 g
- Sáfrányos szeklice olaj 2 g
- Neem olaj 3 g
- Méhviasz 4 g

II. fázis:
- Shea vaj 2,2 g
- Kamilla olaj (macerátum) 1,5 g

III. fázis
- "Sebeszencia" *** 20 csepp
- Propolisz tinktúra 10 csepp
- Panthenol (B5 provitamin) 0,5 g
- E vitamin (1 db 400 mg-os kapszula tartalma)

*** Ez az illóolaj-keverék a Stadelmann-féle Bevált aromakeverékek között "Rózsa-Teafa eszencia" vagy "Sebolaj", vagy "Sebesszencia" néven fut, tartalmaz: Extra levendula, Manuka, Rózsa, és Teafa illóolajakat, amelyek a leghatékonyabb illóolajok a külső sebek kezelésében, és mindegyikük közvetlenül a nyálkahártyán (tehát pl. afta kezelésére is, a szájban ecsetelve) , és gyerekek esetében is alkalmazható.

Elkészítés: Az első fázis alapanyagait egy üveg keverőpohárba mérjük (precíziós mérleggel), és vízfürdőben kevergetve felolvasztjuk benne a méhviaszt. A fürdőből kivéve beletesszük a hőérzékeny sheavajat, és olvadásig kevergetjük. Majd hozzákeverjük a kamilla-macerátumot is.
Ekkor beleöntjük egy sterilizált tégelybe, és ha kézmelegre hűlt, hozzácseppentjük és belekeverjük a további hatóanyagokat.

A vizet nem tartalmazó kenőcsök sokáig, kb. egy évig állnak el, míg a benne lévő olajok meg nem avasodnak, amit szagról könnyű felismerni.