A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vízmentes készítmény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vízmentes készítmény. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 30., péntek

Háromfunkciós hajbalzsam

Az őszi szünet után az egyik fiam tetveket hozott haza az iskolából. Azelőtt sohasem találkoztam ezzel a problémával, nem is láttam tetűt, ezért eltelt egy pár nap, mire rájöttünk, hogy a viszketést nem megfázott hajhagymák vagy allergia okozza, hanem ez a parazita. Az állatoktól és a serkéktől sikeresen megszabadultunk a gyógyszertárban kapható, Paranit nevű készítménnyel, és a hozzá kapott fésűvel, de a csípések továbbra is viszkettek, illetve sebesek voltak a vakaródzás miatt.
Ekkor hallottam egy másik, természetes szerről, a Neemoxanról. Megnéztem az összetételét, és mivel mindhárom alapanyag volt itthon, kikevertem magunknak valami hasonlót, kiegészítve még négy csodás olajjal, leginkább az újrafertőződés elkerülésének céljából, valamint a sebek, csípések begyógyítására.

20 ml neem olaj
10 ml jojoba olaj
20 csepp teafa illóolaj
30 csepp levendula illóolaj
5 csepp rozmaring illóolaj
3 csepp cédrus illóolaj
3 csepp ciprus illóolaj

A  neem olaj India legfontosabb gyógyolaja majdnem húszféle kénvegyületet tartalmaz, aminek a szokatlan, enyhén fokhagymára hasonlító illatát, és hatékonyságát is köszönheti. Széles körben alkalmazható olaj, többek közt tetvek és egyéb paraziták ellen is használják, de más parazitákat is távol tart, ugyanakkor a csípéseket is gyógyítja, valamint gyulladás, ekcéma, pattanás, hegek, kiütések, gombás bőrbetegségek, sömör, és reumás féjdalmak kezelésre is hatásos ez az olaj.
A jojobaviasz nemcsak kiemelkedősen bőrbarát olaj, de kiválóan alkalmas a haj ápolására, csillogóvá, egészségessé teszi a hajat, magas E-vitamin tartalmánál fogva táplálja a hajhagymákat, a fejbőrt. 
A levendula és a teafa illóolajak elriasztják a rovarokat (a kullancs elleni keverékben is sikerrel alkalmaztuk) de a levendula a sebek gyulladását is enyhíti, gyógyítja. A ciprus és a cédris ugyancsak rovarűző hatásáról a Stadelmann könyvben is szó esik. A rozmaring olaját pedig egyébként is szeretem hajápolásra használni, mert segíti a fejbőr vérellátását, serkenti a hajnövekedést, és gátolja a korpásodást.

A keverék illata a neem olaj miatt eléggé érdekes, bár szerintem nem kellemetlen, mindenesetre erős, ezért én a következőképpen használtam: Hajmosás előtt két órával a fejbőrbe és a hajba maszíroztam, a fejet betakarva hagytam hatni, majd a két óra leteltével kétszer hajat mostam. Balzsamot nem szoktam használni hajmoséás után, de így nem is volt rá szükség! Ugyanis a gyógyító olajok ennyi idő alatt úgy felszívódtak a hajba, hogy a mosás után az olaj  zsírossága, illata egyáltalán nem volt érezhető, viszont a hatása igen: dússá, rugalmassá, könnyen fésülhetővé és gyönyörű csillogásúvá tették a hajat!
(A hennás-indigós hajfestés is megdöbbentően hatékony hajápoló hatással bír, és csodát tesz a hajjal, de ez messze túltesz azon is - érdemes a kettőt kombinálva alkalmazni, különösen olyan őszülő, sprőddé, fénytelenné, töredezővé váló haj esetén, amilyen az enyém is!)

Így nem csak a paraztiák távoltartására, a fejbőr sebeinek gyógyítására alkalmas ez a keverék, hanem a hajat is fényessé teszi. Ezért mostantól nem csak paraziták esetén, hanem az általános hajápolás céljából is rendszeresen használni fogom.

2012. március 10., szombat

Aranyérkenőcs



Íme egy nagyon egyszerű megoldás aranyérproblémákra. A csak zsírt tartalmazó készítményekhez nem kell különösebb gyakorlat, bárki könnyen elkészítheti ezt a kenőcsöt is. A kiindulási pont ez a balzsam volt, ami egy egyszerű, de nagyszerűen bevált recept.
A konzisztenciát vettem kissé lágyabbra, hogy tubusból könnyebben kinyomható legyen. Olajként körömvirágot használtam, amely hatékonyan segíti a nehezen gyógyuló sebek elmúlását, az E és A vitaminban gazdag sheavajjal tökéletesen ápolja az érzékeny, fájdalmas bőrt.
Ebbe a zsíros alapba speciálisan aranyér (vénatágulat, vérzés) kezelésére alkalmas illóolajokat tettem:
A vérzéscsillapító hatású mirtuszolaj az aranyér, és általában a gyulladt vénák kezelésére kiváló megoldás, ráadásul hűsíti az égő sebet. A ciprus illóolaja is erősíti a vénákat, összehúzó és szintén vérzéscsillapító olaj, visszerek kezelésére, a kötőszövet erősítésére is alkalmas. A levendula pedig fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, nyugtató, sebgyógyító hatású.

Recept:

I. fázis:
Körömvirág-macerátum 20 g
Méhviasz 2 pasztilla

II. fázis:
Sheavaj 25 g

III. fázis:
Mirtusz illóolaj 7 csepp
Ciprus illóolaj 7 csepp
Levendula illóolaj 7 csepp

Az I. fázis alapanyagait egy edényben, vízfürdőben megmelegítjük, míg elolvad a viasz, majd levesszük a tűzről, belekeverjük a sheavajat, kíméletesen beleolvasztjuk. Amikor langyosra hűlt, belecseppentjük az illóolajakat, elkeverjük, és (gyógyszertárban beszerezhető, steril) tubusba töltjük, és lezárjuk. Kb. 2 db 20 ml-es tubusnyi ez az adag (az egyiket lefagyathatjuk későbbre.) Ez a kenőcs lassan szilárdul meg, lehűlve még folyékony, jól önthető. Ha tégelyben szeretnénk tárolni, ne 2, hanem 3-4 pasztilla méhviaszt olvasszunk a kenőcsbe, így kissé szilárdabb lesz.

FONTOS: A megfelelő gyógyhatás érdekében kizárólag tökéletesen tiszta, bioillóolajokat használjunk! Bővebben lásd itt.

2012. március 4., vasárnap

Rózsa krémparfüm-kísérlet


Ez a krémparfüm még csak egy nagyon kezdetleges próbálkozás, az első kísérlet, ezért a parfüm szó kissé fellengzős is persze.

Az egyik célom az volt, hogy először is megtaláljam a megfelelő konzisztenciát, a méhviasz-olaj (számomra) ideális arányát, amely sem nem kenőcsös, sem nem túl szilárd, hanem épp alkalmas ahhoz, hogy kihűlés után bele tudjam dolgozni az illóolajakat, és az illóolajokkal fellazítva se legyen pudingszerű, folyós, hanem inkább olyan legyen, mint egy paszta.

- 8,7 g jojobaolaj
1- ,8 g méhviasz
keveréke megfelelt volna a célnak,
de én beleolvasztottam még
- 3 g sheavajat
is, hogy krémesebb legyen.
Így megtöltött egy 15 ml-es kis tégelyt.

A másik cél pedig természetesen az illat összetétele, annak harmóniája volt, ami miatt létrehoztuk a hordozó közeget.

Ez a kenőcs még csak tegnap készült, ezért majd csak amikor összeérik, kb. egy hét múlva lesz csak megállapítható, hogy az illata megfelelő-e, vagy pedig ki kell-e egészítenünk még valamilyen illóolajjal.
De ebben a pillanatban tetszik nekem az eredmény.
Rózsaillatot szerettem volna, amelyhez persze a legjobb megoldás az lett volna, ha a 15 ml kenőcsbe beledolgozok 15 csepp damaszkuszi rózsa abszolútot, és kb 3 csepp tiszta rózsaolajat, de miután az igazi Rosa damascena illóolaj milliliterének ára 10.000 ft. fölött van, ez pillanatnyilag nem elérhető számomra.
Ezért meg kellett elégednem egy "rózsás" jelleggel, ami persze egy kevés rózsát is tartalmaz, de leginkább azzal rokon jellegű illatokat. A következők kerültek bele:

- 15 csepp Primavera "Roses" bio-illóolajkeverék, amely rózsát, rózsagerániumot és bergamottot tartalmaz
- 5 csepp pálmarózsa bio-illóolaj (Farfalla)
- pár csepp bio rózsa-hidrolátum, a méhviasz ugyanis enyhe emulgeáló képessége miatt képes fölvenni egy kevés vizet is, és a rózsavíz hihetetlenül édes, mámorító, a virághoz legjobban hasonlító rózsaillatát semmiképpen nem akartam kihagyni a keverékből
- 3 csepp bolgár rózsaolaj

Ebben a kezdetleges keverékben főleg szívjegyek vannak, és egy fej illatjegy, a bergamott. Ez a kellemes fanyarság az első 10 percben dominál csak, utána átadja a helyét a szívjegyeknek. Mivel bázis- vagy lábjegy (egyelőre) nincs az illóolajok között, amely illat-fixatívumként is szolgál, és elősegíti, hogy a közepesen gyorsan párolgó szívjegyek illatát is hosszabban érezhessük, ezért ez a kellemes, nem túl erős, de határozott rózsás illat csak kb. 2 órán át érezhető. De addig nagyon finom, egyáltalán nem édes, bódító, inkább üde, tavaszra hangoló, természetes és egyszerű, tiszta virágillat.

FONTOS!
Bőrrel érintkező, kozmetikai vagy gyógycélú készítményeinkbe (belső használatra pedig végképp) soha ne használjunk kommersz illóolajakat, csak és kizárólag bio minőségű, 100%-os tisztaságú illóolajokat. Az ilyen tiszta illóolajak csomagolásán a gyártó feltünteti a növény származási helyét (ország), a termelés módját, a növény latin nevét, a feldolgozott növényi részek nevét, az olaj kinyerésének módját, az illóolaj kemotípusát, a gyártási tételszámot, valamint a lejárati időt.
Amely illóolajakon mindezek nincsenek feltüntetve (ezek általában sokkal olcsóbbak) legfeljebb párologtatásra használjuk, mert könnyen lehet, hogy mérgező kémiai anyagokat, illetve egészségkárosító szintetikus olaj-utánzatokat tartalmazhatnak.

Vaníliás-mézes ajakápoló stift, édes csók jeligére


(Ennek ajakápolónak az illata nagyon hasonlít arra a sötétkék L...o márkájúra, ami régebben a kedvencem volt.)

Recept:

I. fázis:
2 g jojobaolajos vanília-macerátum *
2 g olívaolajos körömvirág-macerátum **
3 g méhviasz
1,2 g kakaóvaj

II. fázis:
1 g shea vaj
1 csepp méz

III. fázis:
0,5 g panthenol (B5 provitamin)
2 csepp pálmarózsa illóolaj ***

* Az olajos vanília-kivonatot úgy készítettem, hogy 10 ml jojobaolajba beletettem egy vaníliarúd kikapart magjait, és benne ázott 2 hónapig, ezalatt átvette a vanília aromáját. A maceráláshoz egyébként néhány hét is elég.
(Megjegyzem, én a konyhában is saját készítésű, de alkoholos vaníliakivonatot használok, Ilyent!)
** ld ITT
*** A pálmarózsa illóolaj illata kissé rózsára is emlékeztet, de engem még annál is inkább a mézre, nagyon illik a méhviaszhoz, és a mézhez, felerősíti azok illatát. Ezen kívül nagyon jó bőrápoló tulajdonságokkal rendelkezik.

Az első fázis alapanyagait egy steril (üveg) mérőpohárba mérjük, és a tűzhelyen melegedő vízfürdőbe állítjuk, a második fázist egy külön kis tálkába mérjük.
Az első fázist addig melegítjük folyamatos keverés közben, (pl. kiskanál nyelével) amíg fel nem olvad benne minden (kb. egy perc), majd kivesszük a vízfürdőből, és belekeverjük a hőérzékeny sheavajat, majd mikor homogén, és hűvös, a vitamint és az illóolajat is, majd rögtön az előre odakészített, tiszta edénybe öntjük (én kiürült ajakápoló-tokba tettem.) Hagyjuk teljesen megszilárdulni.

Utána ugyanúgy működik, mint a gyári ajakápoló, csak sokkal finomabb, természetes és mézillatú, méz ízű. Tökéletes ajakír!
Sokáig eláll tartósítás nélkül is, hiszen csak zsírok vannak benne.

(Egyébiránt ez a mennyiség nekem több lett egy tok űrtartalmánál, de kevesebbet meg nagyon nehéz lenne kikeverni. Érdemes odakészíteni valami kisméretű, tiszta tégelyt a maradéknak, mert ujjal felkenve is használható.)
(A luk, a rúd közepén, a viasz hűlése miatti zsugorodás miatt keletkezik.)