A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mirtusz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mirtusz. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 25., péntek

Testolaj köhögés esetén

Nagyon szeretem Stadelmann Bevált Aromakeverékei közül a Kakukkfű-angyalgyökér olajat!

Eszméletlenül finom illata van, fanyarkás, erdei, de puha és gyöngéd illat, amelyről mindjárt a gyógyulásra asszociálunk, és tényleg használ is. Igaz, én ennél erősebb, töményebb változatban is örülnék az olajnak, de a gyerekeknek ez a töménység megfelelő, ők is nagyon élvezik az illatát.
Mostanra azonban, amikorra épp  köhögni kezdtek, elfogyott, de sürgősen kellett valami, amivel bedörzsölhetem a torkukat, mellkasukat. Naponta többször egy kicsit kenek az olajból az orruk alá, hogy belélegezzék, de az arcukra és homlokukra is szoktam tenni belőle, ha nagyon taknyosak, és homlok- vagy arcüreggyulladás fenyeget.

Szerencsére sok olyan olajom volt itthon, ami szerepel a receptúrában (ismeretlen arányban, persze), így gyorsan összeállítottam egy saját keveréket.
Tehettem volna egyszerűen mandulaolajba is, de úgy gondoltam, nem árthat az sem, ha a saját készítésű macerátumba cseppentem az illóolajokat.

50 ml zsíros olajhoz (nálam orbáncfű, kamilla és körömvirág macerátum) kevertem az alábbi illóolajokat:
- 15 csepp mirtusz
- 10 csepp manuka
- 10 csepp muskotályzsálya
- 20 csepp kakukkfű
- 3 csepp cédrus
- 15 csepp eukaliptusz radiata
valamint, ha megérkezik a rendelésem, teszek bele még:
- 10 csepp cajeput és
- 10 csepp cirbolyafenyő illóolajat is.

Addig is az utolsó két tétel nélkül használjuk, az illata már így is nagyon hasonlít a Stadelmannéhoz, a kakukkfű és a zsálya miatt, de valamivel erősebb annál. Viszont úgy érzem, már ebben a formában is gyógyít, egy nap múlva sokkal kevésbé köhögtek a fiaim, múlóban a torokfájás is. (Természetesen emellett hurutoldó szereket és vitaminokat is kaptak, valamint gyógyteát.)
A Stadelmann keverékben nincs cédrus, sem manuka, mirtusz, és eukalitusz radiata.
Viszont fontos, hogy abban az eredeti, bevált keverékben van angyalgyökér is, ami nagyon hatékony immunerősítő illóolaj, influenza esetén nagyon hatásos, de sajnos igen drága, ezért nincs itthon belőle...

2013. január 24., csütörtök

Toroköblögető keverék


Ezt a szájvizet, vagy toroköblítő szert torokfájásra készítettem, ebben a nátha és influenza-szezonban szükség lehet rá.

- 1 evőkanál cickafark tinktúra
- 1 evőkanál kakukkfű tinktúra*
- 10 csepp kakukkfű illóolaj
- 10 csepp manuka illóolaj
- 10 csepp mirtusz illóolaj
- 10 csepp muskotályzsálya illóolaj
- 10 csepp levendula illóolaj
- 20 csepp propolisz tinktúra
- 1-2 evőkanál tengeri só
- 2,5 dl víz

Először az alkoholt tesszük az üvegbe, abba cseppentjük az illóolajakat, összerázzuk, ezután kerüljön bele a só és a víz.
Alkalmanként a keverékből egy evőkanálnyit hígítsunk fel 1/2  dl vízzel, ezzel gargarizáljunk. Nem állítom, hogy kellemes íze lenne, de a natúr sós víz is szörnyű, pedig már önmagában is fertőtlenítő hatású. Ha nincs otthon semmi a receptben felsoroltakból, akkor főzzünk egy tömény kakukkfűteát, és abban oldjunk sót, gargarizálás céljából. Egy énekesnőtől hallottam, hogy hangszálgyulladás esetén is a sós módszert szokta alkalmazni, sikerrel!

*Tavaly készítettem egy mixtúrát, avagy alkoholos kivonatot a téli megfázások idején használt gyógyteakeverékünkből. Most ezt tettem a toroköblítő keverékbe kakukkfűtinktúra helyett, mert elfogyott - de talán így még hatásosabb lett a szer.

2012. március 10., szombat

Aranyérkenőcs



Íme egy nagyon egyszerű megoldás aranyérproblémákra. A csak zsírt tartalmazó készítményekhez nem kell különösebb gyakorlat, bárki könnyen elkészítheti ezt a kenőcsöt is. A kiindulási pont ez a balzsam volt, ami egy egyszerű, de nagyszerűen bevált recept.
A konzisztenciát vettem kissé lágyabbra, hogy tubusból könnyebben kinyomható legyen. Olajként körömvirágot használtam, amely hatékonyan segíti a nehezen gyógyuló sebek elmúlását, az E és A vitaminban gazdag sheavajjal tökéletesen ápolja az érzékeny, fájdalmas bőrt.
Ebbe a zsíros alapba speciálisan aranyér (vénatágulat, vérzés) kezelésére alkalmas illóolajokat tettem:
A vérzéscsillapító hatású mirtuszolaj az aranyér, és általában a gyulladt vénák kezelésére kiváló megoldás, ráadásul hűsíti az égő sebet. A ciprus illóolaja is erősíti a vénákat, összehúzó és szintén vérzéscsillapító olaj, visszerek kezelésére, a kötőszövet erősítésére is alkalmas. A levendula pedig fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, nyugtató, sebgyógyító hatású.

Recept:

I. fázis:
Körömvirág-macerátum 20 g
Méhviasz 2 pasztilla

II. fázis:
Sheavaj 25 g

III. fázis:
Mirtusz illóolaj 7 csepp
Ciprus illóolaj 7 csepp
Levendula illóolaj 7 csepp

Az I. fázis alapanyagait egy edényben, vízfürdőben megmelegítjük, míg elolvad a viasz, majd levesszük a tűzről, belekeverjük a sheavajat, kíméletesen beleolvasztjuk. Amikor langyosra hűlt, belecseppentjük az illóolajakat, elkeverjük, és (gyógyszertárban beszerezhető, steril) tubusba töltjük, és lezárjuk. Kb. 2 db 20 ml-es tubusnyi ez az adag (az egyiket lefagyathatjuk későbbre.) Ez a kenőcs lassan szilárdul meg, lehűlve még folyékony, jól önthető. Ha tégelyben szeretnénk tárolni, ne 2, hanem 3-4 pasztilla méhviaszt olvasszunk a kenőcsbe, így kissé szilárdabb lesz.

FONTOS: A megfelelő gyógyhatás érdekében kizárólag tökéletesen tiszta, bioillóolajokat használjunk! Bővebben lásd itt.