Ma kificamodott a bokám, és aromaterápiás olaj helyett az illóolajokkal dúsított gél mellett döntöttem, mert egyébként is régóta terveztem, hogy megpróbálok a Lóbalzsamhoz hasonló hatású zselét keverni. Szüleim nagy kedvence ez a kék, erős illatú készítmény, amely tulajdonképpen nem is balzsam, (a balzsam szót főleg vízmentes, csak olajokból, zsírokból álló kenőcsökre használjuk), hanem egy vizes gél. Az én keverékembe egy kevés olaj is került, mert orbáncfű illóolajom nincsen, viszont orbáncfű macerátumot készítettem a nyár folyamán, amelynek hatóanyaga a Stadelmann-féle Kemptelni olajban is benne van - ez a másik, hasonló funkciójú, reumára, ficamra, ízületi panaszokra hatásos készítmény, amit alapul vettem.
Csak egy steril keverőpohárra és kanálra van szükség, semmi másra, ebben egyszerűen összekeverjük az alapanyagokat, először az alapzselét, majd utána sorban az illóolajokat. A tartósítószer ebben az esetben az alkohol lett, amelyet tinktúra formájában tettünk a keverékbe.
30 ml gélhez:
- 23,5 g desztillált víz
- 1,4 g aloe vera gél
- 0,5 g solagum gélképző
- 20 csepp vadgesztenye-tinktúra (a gesztenye terméséből, 70%-os alkoholban)
- 1 teáskanál orbáncfű-macerátum, extra szűz olívaolajban
- borsmenta illóolaj 20 csepp
- eukaliptusz illóolaj 20 csepp
- rozmaring illóolaj 15 csepp
- finom levendula illóolaj 15 csepp
(Ha lenne, kevertem volna hozzá még kb. 5 csepp boróka illóolajat is, azonban ennek az illóolajnak alkalmazásakor ügyelni kell a megfelelően bőséges folyadékbevitelre, mivel fokozza a veseműködést. )
Az illóolajok, főleg a menta magas aránya miatt, nagyon erősen hűsít ez a keverék, szinte "éget", de a bőrnek semmiféle bántódása nem esik, nem pirosodik ki, nem irritálja azt.
Viszont nagyon fontos, hogy ezt a zselét ne használják várandós anyák és kisgyermekek! Alternatív aromaterápiás megoldások is léteznek számukra, erről aromaterapeutától kaphatnak tájékoztatást.
P.s. másfél nappal később: a zselé hatékonyságáról csak annyit, hogy a baleset után erősen sántítottam, nagyon fájt járás közben, de pihentetni nem volt módom. Estére már egyáltalán nem tudtam ráállni, be is dagadt. Aznap is, és ma is kenegettem néhányszor, és ma este már képes voltam végigugrálni egy zumba-órát.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: borsmenta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: borsmenta. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. január 7., hétfő
2012. március 7., szerda
Influenza ellen az aromaterápiával
Ilyenkor tél végén, mikor tombol az influenzajárvány, az illóolajak nagyon hatékony segítőink lehetnek. Tudományos kutatások bizonyítják az illóolajak antivirális,és széles skálájú antibakteriális hatását.Megelőzésként leggyakrabban spray formájában a levegőbe porlasztva vagy a kezeinket bedörzsölve, használjuk.
Fertőzésmegelőző illatos spray
24 ml 70%-os alkohol
20 csepp szegfűszeg illóolaj (Eugenia caryophyllata)
20 csepp balzsamos jegenyefenyő illóolaj (Abies balsamae)
20 csepp eukaliptusz radiata (Eucalyptus radiata)
Megbetegedés esetén a következő illóolajkeveréket, tisztán használhatjuk a mell és a hát felső részének a bedörzsölésére:
2 csepp niaouli illóolaj (Melaleuca quinquenervia ct cineol)
3 csepp ravensara illóolaj (Ravensara aromatica)
2 csepp kakukkfű kerti CT thujanol illóolaj ( Thymus vulgaris thujanol)
2 csepp borsmenta illóolaj (Mentha X piperita)
1 csepp balzsamos jegenyefenyő illóolaj (Abies balsamae)
6-8 cseppet használunk naponta 3-4 alkalommal. Ugyanebből a keverékből cseppenthetünk a zsebkendőnkre és szükség esetén lélegezzük be.
Inhaláláshoz 2 csepp eukaliptusz radiata (eucalyptus radiata) illóolajat cseppentünk egy tál forró vízbe és 5 percig belélegezzük.
Olajos masszázshoz a következő keverék javasolt, melyet teljes biztonsággal használhatunk 3 év feletti gyerekeknél is:
10 ml mandulaolaj (Prunus amygdalus)
20 csepp eukaliptusz radiata (Eucalyptus radiata) illóolaj
20 csepp orvosi levendula (Lavandula angustifolia) illóolaj
Az illóolajok használatára vonatkozó szabályok és óvintézkedések a címlapon, az óvintézkedések fül alatt olvashatóak. A fentebb említett receptek során bio termesztésből származó, első lepárlású, bevizsgált kemotípusú tiszta illóolajak használhatók.Az itt említett információk semmilyen esetben nem tartalmaznak diagnózist, receptet, orvosi szakvéleményt. Amennyiben nem biztos betegségében, vagy az olaj biztonságos használatával kapcsolatban, keresse orvosát-természetgyógyászát.
2012. február 28., kedd
Bedörzsölő olaj zsíros-korpás fejbőrre
A visszajelzések szerint ez az olajkeverék jól bevált erre a fejbőr-problémára, amelyet egy baktériumfertőzés okoz, és amely ilyenkor, tél vége felé szintén többeket érint.
- Kamillaolaj (macerátum) 18 g
- Neem olaj 3 g
- Ligetszépe olaj 15 g
- Levendula illóolaj 10 csepp
- Teafa illóolaj 15 csepp
- Szt Lukács gyógyolaj * 50 csepp
* ( a Szt. Lukács gyógyolaj tartalmaz: levendula illóolaj, menta illóolaj, zsálya illóolaj, cickafarkfű tinktúra, körömvirág tinktúra)
Az olajokat egyszerűen csak összekeverjük egy 1 dl-es sötét üvegben, és minden használat előtt kissé összerázzuk. Hajmosás előtt fél-egy órával kell a keveréket a fejbőrbe masszírozni, majd lehetőleg biosamponnal hajat mosni. Néhány hét alatt javulás áll be a fejbőr állapotában.
A keverék ugyanazt a hatást fejti ki, mint a zsíros korpa kezelésének orvosi módja: A keverék alkoholtartalma segít leoldani a hajhagymákhoz erősen kötődő, samponnal nem oldható zsíros korpát a fejbőrről, a teafa illóolaj pedig csökkenti a hajhagymák kórosan megnövekedett faggyútermelését. A levendula illóolaj, -erős antibiotikus és gyulladáscsökkentő hatása révén- a baktériumfertőzés ellen hat, amely a hajhagymák környezetében enyhe bőrgyulladást is okoz, a kamillakivonat, a cickafark- és körömvirág-tinktúrával együtt szintén erős gyulladáscsökkentők, és sebgyógyítók. A ligetszépe és a neem olajak pedig gazdag hatóanyagaik révén táplálják, és egészségessé teszik a megviselt fejbőrt, és erősítik a legyengült hajhagymákat.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)