2014. augusztus 25., hétfő

Egy asszony, és az illata, 1. rész, amelyben körvonalazódnak az illat-vágyak

 Pontosabban: ez az asszony még csak vágyik egy illatra, még maga sem tudja, hogy pontosan mire, de most elindul, hogy megkeresse a hozzá legjobban illőt. Most néhány bejegyzés erről a kalandról szól majd, amelyekben illatokról morfondírozok, illetve konkrét natúrparfümöket tesztelek.


Elárulom már az elején: kicsit sem vagyok szakértője a parfüm témakörének, nemhogy elméleti szinten, de még különösebb tapasztalataim sincsenek e téren.
Abszolút kezdő amatőrként szeretnék írni az illatos kalandjaimról, a magam teljesen szubjektív és személyes módján. Talán nem annyira hiábavaló erről hangosan gondolkodni.

Fiatalabb koromban, egyetemista éveimben ugyan nagyon szerettem volna parfümöt használni, de akkoriban ezt a luxust nem engedhettem meg magamnak. Később pedig, amikor férjhez mentem, azért nem lehetett parfümöm, mert a férjem hiperérzékeny orral van megáldva, és valóságos rosszullét kerülgeti, amikor szintetikus illatanyagokkal találkozik. Amikor évek alatt a saját igényemből fakadóan is eljutottam odáig, hogy már sem öblítőszert, sem illatosított mosóport, sem vegyi kozmetikumokat nem használtam, akkor éreztem át igazán a férjem erős averzióit. Néhány ilyen tiszta év után ugyanis már az én szintetikus szagoktól elszokott szervezetem is erős allergiás reakciókkal válaszolt ezekre a szagingerekre. Egy alkalommal például valami miatt egy általános mosóport használtam mosószóda helyett, és az erős fejfájástól és hányingertől kezdve az orrfolyáson át a tüsszögésig mindenféle módon tiltakozott a testem a száradó ruhák közelében a szag ellen. Ha most egy bevásárlóközpontban elmegyek egy parfüméria előtt, ugyanígy megfájdul a fejem, pedig egyébként soha semmire sem voltam allergiás.
Én ebből is világosan érzem, hogy ez nekem nem jó, de kutatások is folynak ezzel kapcsolatban, hogy mit tesznek velünk ezek a kőolajból származó, kisméretű, testidegen illatmolekulák hogyan hatnak és halmozódnak a szervezetben, az anyagcsere-folyamatokban feldolgozhatatlan salakanyagként, és hogy okozhatnak allergiát, illetve betegségeket az immun- és idegrendszerben, vagy más területeken.

Öt éve aztán elkezdtem érdeklődni a természetes illóolajok és az aromaterápia  iránt, és mivel kiderült, hogy a férjem, aki korábban a gyári arckrémeimben lévő minimális szintetikus parfümöt is utálta, az illóolajokat örömmel elviseli rajtam. Az illatmentesség évei után tehát lassan visszajöttek az illatok az életembe, illetve inkább azt mondom, betoppantak a természetes illóolajok. Használtam terápiás céllal, sebgyógyító, bőrápoló tulajdonságuk, vagy  vagy pszichés, nyugtató hatásuk miatt krémekben, kenőcsökben, illatlámpában, és ha még intenzívebb illatba szerettem volna burkolózni, az 5%-os jázmin absolue jojobaolajban oldott 1-1 cseppjét tettem magamra.

De mostanra, hogy lassan  közeledem a 40. évem felé (37 múltam) és az érett nők korába érek, elkezdtem vágyakozni egy igazi parfüm komplexebb illata után...

Nincs vele külső célom, nem sikereket akarok elérni vele (egyébként is, a férjem szerint a legcsodálatosabb illat rajtam a bőröm saját illata...)
Magam miatt van szükségem arra, hogy olykor egy összetettebb illat vegyen körül. Lehet enélkül élni, persze, de néha nagy nyugalmat, vagy támaszt, önbizalmat adhat egy finom, enyhe illatfelhő, sőt segíthet a meditációban, elmélyülésben, a kreatív alkotó fantázia beindításában, a intuíciókra való hagyatkozásban is. Egyáltalán: segíthet örömmel élni.

Természetesen csak a natúrparfümök jöhetnek szóba, de ezekből azért nem túl széles a Magyarországon elérhető választék. Szemezgetek a Farfalla, az Acorelle, a L'occitane illatokkal, és sokkal több bioillatról nem is nagyon tudok.

Régen, a szintetikus összetevőket is tartalmazóparfümök közül a Miracle (Lancome) volt az egyik kedvencem, emlékszem is a könnyű kicsit púderes, fréziás virágillatára. Olyan kellemes, tavaszias illat volt ez. (A hazai virágok közül talán tényleg a fréziát szeretem a legjobban.)
A másik parfüm, aminek mindig beleborzongtam a tisztaságillatába húszévesen, az Issey Myake-tól  a L'eau d'Issey  volt. Tiszta, vizes, sárgadinnyés-fehérvirágos illat, kicsit fás-fanyarkás is, úgy rémlik.
De ezeket és ilyesmiket már tíz éve nem szagoltam, mostanra meglehet, hogy változott/alakult/kialakult az ízlésem. Ezzel, a saját illatpreferenciával, illatvágyakkal kellene elsősorban tisztába jönni.

Én alapvetően egy visszafogottabb, csöndet, egyszerűséget, otthonosságot, egyedüllétet kedvelő, inkább befelé forduló ember vagyok, így az illatok terén is idegenkedem a felszínes, locsogó, harsány felűnősködő illatoktól, a glamúros allűröktől, rafinált csáb-szerektől. Sokkal inkább a természetes, tiszta, egyértelmű és kedves illatok vonzanak, a letisztultság, minimalizmus, az élet más területein is. Inkább az elgondolkodtató és finom, mintsem a nagy drámai illatok érdekelnek.

Minek az illatát szeretem, konkrétabban? 
Lássuk csak: a virágos illatokat persze, de ezen belül számomra a jázmin a felülmúlhatatlan csúcs. A fehér virágokat úgy általában is kedvelem, meg a levendulát, de például a rózsaillat nem annyira illik hozzám, azt hiszem. Szeretem aztán a zöld illatokat, a levágott fű, meg mindenféle növényi nedvek, szárak, levelek fanyar, friss illatát, a száradó szénáét is. Szeretem a zöldfűszerek-gyógynövények illatát, illóolajban leginkább a kakukkfüvet, és a rozmaringot. Nagyon vonzanak a fás illatok, a tűlevelűek gyantájának az illata, és a földes, mohás illatok, a vetiver, meg a tölgymoha, az őszi nyirkos avar szaga szintén, meg amikor tavasszal felenged a fagy, és a föld elkezdi árasztani a gyökerek, illatát. Szeretek beleszagolni a pipadohányos zacskóba, és szeretem a kikészített bőrök szagát is. A napon száradó ruha, a Balaton, meg az eső illata is borzongatóan finom. Szeretem a púderes, krémes illatokat is amelyekben az édességről inkább a tejszínhabra (és nem valami cukorkára, vagy kandírozott gyümölcsre) asszociálok, az íriszt, a vaníliát, a tonkababot.
Ha színekben szeretném megfogalmazni, akkor mindenekelőtt a fehér, a halványzöld, és mindenféle zöld, a vízkék és a tompa szürkés "színű" illatok csigáznak fel.

Ugyanakkor nem nagyon bírnék elviselni magamon püspöklila, pink, vörös, narancs vagy napsárga asszociációkat keltő parfümöket. A gyümölcsök illata is kevésbé hoz lázba, (kivétel a fekeretibizli fanyarsága, vagy még inkább a feketeribizli rügyének az intenzív, de zöldebben gyümölcsös aromája).
A citrusok, ha parfümről van szó, inkább zavarnak, eleve, a savanyú illatoktól, a citromtól, narancstól inkább kiráz a hideg, fázom tőlük, és bántják az orrom, ez alól talán a bergamott az egyetlen kivétel, kis mennyiségben szeretem. Az aldehides illatok, vagyis a citrom illatú füvek és növények illatánál pedig semmi sem taszít jobban, a kubeba, a citromos eukaliptustsz, citronella, de még a citromfű is úgy émelyít, hogy hányingerem lesz tőle. A nehéz, csípős, belülről hevítő, keleti fűszerek illata is távol áll tőlem, a karácsonyi fűszereké szintén. Az orientális, nehéz parfümök mindig is taszítottak, eleve valahogy nevetségesnek éreztem mindig is ezt a végzetasszonyás nőtípust, aki ellenállhatatlannak képzeli magát egy ilyen parfümben, meg a vérvörös rúzsában, selyemszatén ruhájában... legalábbis én nem ez vagyok, az biztos.

Folytatása következik.

2 megjegyzés:

Tündérlátta írta...

De jó, hogy írtál erről! Én is keresek valamit, ami természetes, ami az enyém - legalábbis
mostani énemmel összetatlálkozik. 37 évesen én sem gondoltam, hogy valaha is veszek sárga ruhát, vagy lesz sárga párnám, stb.. Hát fordult a világ és szeretem a sárgát!

L. M. Zsuzsi írta...

Igen, változik az ember, és alakul sok-sok viszonyulása... érdekes kaland ez, az ízekkel, illatokkal, zenékkel, színekkel, és a többivel...